Rendkívüli Ügyek Minisztériuma Rendkívüli Ügyek Minisztériuma

Elárvult padok és szemetesek a református templomnál




Leírás: A református templom előtti kis pihenő térség fiatalok kisebb találkozóhelye. Tavaly nyáron valakik tönkretettek az ott elhelyezett három padból kettőt, és a két szemetes borítása is szét lett vandálkodva. Tetejébe a templom és a térség közötti kis híd is elég bizonytalan állagú egy ideje. Az esetet színezi, hogy az önkormányzat által a szomszédos, de csak közvetve csatlakozó rét beépítési koncepciójába belevette ennek a felújítását is egy látszat közösségi tervezés keretében. A koncepció megvalósítására bevallottan 0, azaz nulla forint áll rendelkezésre.

Megoldási javaslat: Koncepció A pad azonos a mezőkövesdi projektben szereplővel. Sajnos, úgy látjuk, az ott (többek között általunk is támogatott) színes ceruzás megoldás erre a pad típusra nem alkalmazható, nem fér be a keretek közé. Egyelőre úgy gondoltuk, hogy az eredeti, megrongált szerkezeti megoldás szerint pótolnánk a hiányzó léceket, és festéssel tennénk izgalmasabbá az összes utcabútort, a nem sérülteket is. Lehetséges persze a már emblematikus négy szín használata, de felvetődött, hogy a templomhoz kapcsolódás miatt lehetne valami a szakrálisra nem bántó módon, viccesen utaló dizájn is. Jobb egyelőre nem jutott eszünkbe, mint hogy kotta legyen a pad, zsoltárral. Azért még nem igazán tetszik ez sem. A rögzítéshez is elkelne kreatív ötlet, mert a mostani facsavaros megoldás nem ígér hosszú életet. Ha mást nem találunk, felvetődött a régi jó hatvanas években elterjedt piros padok kissé bumfordi, átmenő csavaros megoldása is. Grafikai ötletek (egy kivételével a csatolt képeken megtalálhatók) - kézírásos üzenetek, kézzel festett rajz - kettéosztott színváltozatok - közéleti üzenet (szöveg, szimbólumok) - íves színezés - kutyás karfa - hosszában osztott, sávos színezés - feliratozás felújítás nélkül - pasztellszínek - geometriai minták - változó hosszúságú lécek - a kutya családtag, lábnyomok, stb. - minőségi graffiti - ruhaszárító kötelek a rések, csipeszek festése égszínkékre Kivitelezés Terepszemle alapján a következők körvonalazódnak. 1. A majdnem teljesen szétvert padot – a léceket előre legyártva – a többi utcabútor előtt, egy külön akcióban lehetne kijavítani. Ennek lépései: - az egy szem maradék léc leszerelése (egyben teszt a többi rozsdás csavar eltávolítására), elmentése másik padon hibás darab cseréjéhez - ezzel egy időben a fémszerkezet tisztítása, festése - a száradás utáni napok egyikén a már készre gyártott és festett lécek furatozása a helyszínen, felszerelése 2. Második felvonásban, nagyobb erőkkel (kb. 4 fő?) - a régi lécek leszerelése, csiszolása, favédelme (mivel elég szárazak, javasolt az lenolajozás több menetben; valószínűleg van olyan olaj, amely annyira véd, hogy festeni sem kell, de az drága, pl. tungolaj) - eközben a fémszerkezet megtisztítása, festése - pár napot várni kell, amíg az olaj beszívódik, utána lehet a léceket kicsit csiszolni ismét, majd festeni vagy lazúrozni - a száradási idő után a lécek furatozása és felszerelése - a teljes száradás, kikeményedés után lehet használatba venni a padokat Anyagok Léc 1645x45x20 mm 12 db Léc 1690x45x20 mm 6 db Léc 500x45x20 mm 29 db előbbiek kezelve, festve előre megbeszélt (RÜM) módon Rögzítőelem 20-25x5,5 mm 172 (200) db Fémfesték Lenolaj vagy más, fa kezelésére alkalmas olaj Különböző színű festékek Csavaroldó van Csiszolólapok Festék oldószer (nem szükséges, csiszolással lejön) Spárga van “Festve van” feliratok elkészítjük kutyi matricák Eszközök Akkus csavarhúzó, fúró van Racsnis csavarhúzó van Akkus csiszológép nincs Ecsetek van Festékes edények van Mosóedények van Festő bakok van

Státusz: Megoldva

Ebben a státuszban: 2024-03-17

Típus: Utcabútor

Bejelentve: 2024-02-08

Megye: Pest

Cím: Nagykovácsi, Dobos Károly Tér 1, 2094, Pest vármegye, Magyarország


Előtte képek:


Utána képek:



Mutasd ugyanezt Google térképen!