Rendkívüli Ügyek Minisztériuma Rendkívüli Ügyek Minisztériuma

Bahart kikötő felújítása után kutyáknak túl forró mólószár




Leírás: A balatonföldvári Bahart kikötőben felújították a kikötő mólószárait, és a korábbi fa deszkák helyett WPC műanyagokat raktak le, amik 30+ celsius fokos nyári napon úgy fel tudnak forrósodni, hogy nem lehet rajtuk járni sem. Cipőben még oké, nem vesszük észre, de már mezítláb nem lehet végigmenni a járaton, szerencsére vannak csaptelepek a hajóknak és a néhány tíz méter megtétele közben hűteni lehet a lábfelületet. A kutyákra viszont külön oda kell figyelni, némelyik keservesen ugat, valószínűleg az ő mancsuk sem bírta a forró járófelületet. Bár a kikötő területe magánterület, de egyszeri vendégek látogathatják, akik nem tudnak erről, illetve a bejáró kapuk még a nagyközösség számára megnyitott helyen találhatók, így táblázni is lehetséges. Sokan hoznak időnként kutyát, még a hajótulajdonosok is, akik zárt cipőben vagy papucsban mit sem sejtenek a járófelület forróságáról elsőre. A képeken utána és előtte állapotok látszanak. A 2024/2025 telén történt felújítás előtt még fa volt, amivel nem volt ilyen probléma, a WPC-vel annál inkább.

Megoldási javaslat: Legyen kiírva minden (a térképen csak az első van megjelölve) móló bejáratához egy táblán, hogy a használt anyag tulajdonságai miatt a járófelület felforrósodhat, így sem mezítláb sem kutyáknak nem ajánlott extra odafigyelés és hűtés nélkül. Persze nyílván más anyag kellett volna, de ez időálló és olcsó hosszú távon, csak a veszélyeire nem hívták fel a figyelmet.

Státusz: Bejelentve

Ebben a státuszban: 2025-07-03

Típus: Út és Járda

Bejelentve: 2025-07-03

Megye: Somogy

Cím: Balatonföldvár, Somogyi Béla Utca 4, 8623, Somogy vármegye, Magyarország

Ha szeretnél részt venni a felújításban, írj nekünk a [email protected] email címre!


Előtte képek:


Mutasd ugyanezt Google térképen!